Magasszintű biológia felkészítés és középszintű angol/történelem magánóra



Kurucz B.

Kurucz Bence
Igazolt fiók:




 biológia, történelem, angol nyelv
 Budapest
 1053 (Budapest)
  1000Ft - 1900Ft 60 percért
  délután, este, hétvégén,
  A magántanár házhoz megy
  70% megválaszolt üzenetek

21 éves első éves hallgató vagyok az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán, érettségimet egy gimnázium 5 éves angol és informatika specializációs szakán szereztem 2017-ben. Fő érdeklődési köröm a pedagógiai pszichológia és az iskola belső környezetének pszichológiája. Az egyetemre emelt szintű biológia érettségimnek köszönhetően jutottam be, így bátran mondhatom, hogy ez a tárgy áll hozzám a legközelebb. A tárgy körébe tartozó összes középiskolai témakörben tudok vállalni felkészítést középszintű és emelt érettségire, pótvizsgára, nagyobb dolgozatokra évközben. Anatómiából első éves pszichológusoknak (BA) tudok vállalni élettan-anatómia felkészítést. Másik két erősségem az angol nyelv és a történelem. Utóbbit emelt szinten tanultam és több versenyen eredményes voltam a gimnáziumi évek alatt. Az angol nyelv az első idegen nyelvem, felsőfokú (C1) bizonyítvánnyal és amerikai iskolai tapasztalattal rendelkezem ebből a tárgyból. Tanítást inkább hétvégéken és pénteken vállalok a saját lakásomon, de ha szükséges házhoz is tudok menni. Általában másfél órás egy alkalom, mely során precízen és körültekintően tudunk készülni a diákokkal az adott témát illetően.



Kapcsolati űrlap


Ajánlást írni