Dániel K.

Dániel K.

Dániel K.

Matek és fizika oktatás fizikustól

Korrepetálási tantárgyak:

Leírás

Fizikus és mérnök informatikus végzettséggel rendelkezem, és jelenleg fejlesztőmérnökként dolgozom egy orvosi diagnosztikai eszközöket gyártó cégnél. Már gimnazista korom óta tanítottam matematikát és fizikát, aztán 8 évig egyetemen is első, másod- és harmadéveseknek.

Általános iskolástól egyetemi szintig vállalok tanítványokat. Tapasztalatom szerint a nehézség sokszor az alapoknál van, illetve abban rejlik, hogy a fogalmak nem elég tiszták, és a diák képletekben gondolkodik ahelyett, hogy magának a problémának a szerkezetét értené még a matematika alkalmazása előtt. Ebben segítségünkre van, és a matekban és fizikában általánosságban is fontos, a minél szemléletesebb képalkotás - hacsak nem zseni az illető, de akkor nincs szüksége magántanárra.

Privát érdeklődési területeim közé tartoznak egyébként a relativitáselmélet és kvantummechanika, ezért az ezekkel való ismerkedésben is szívesen segítek.