Erika V.

Erika V.

1 órán belül válaszol az üzenetek 100%-ára
100% 1 ó

Erika V.

Biológia és kémia tárgyakból emelt szintű felkészítés érettségi vizsgára Budapesten

Előnyben részesített időpontok: délután, hétvégén

Leírás

Ha terveid vannak ezekkel a tárgyakkal középiskola után, legyen az orvosi egyetem, fogorvosi, állatorvosi, gyógyszerészeti kar, vagy más egyéb, várlak szeretettel.



Kezdés szeptember 3. (P) és 4.-én (Szo). Az órákat kis létszámú csoportban tartjuk. Ez maximum 8 főt jelent annak érdekében, hogy mindenki egyéni fejlődését figyelemmel tudjam kísérni és a felmerülő nehézségeket hathatósan tudjuk orvosolni. Az év során a diákok (azaz Ti :) ) rendszeres visszajelzést kapnak arról, hogy a tananyagot milyen mélységig sikerült elsajátítani, ami egyben lehetőség is a korrekcióra még az előtt a bizonyos "nagy nap" előtt.



A logikusan felépített tematika mellett nagy hangsúlyt kapnak a gyakorlófeladatok és házi feladatok is. Hiszen nem elég valamit érteni, alkalmazni is tudni kell, s ez az, amire az érettségi feladatsorok is egyre inkább rámutatnak.



A felkészülés az írásbelikkel nem fejeződik be. Május közepétől már célirányosan a szóbelikre gyakorlunk, de a szóbeli kifejező képesség fejlesztése és a szakmai nyelvezet megfelelő használata a többi mellett természetesen egész éves feladat.



Helyszín:

11. kerület, a Móricz Zs. krt-től 10 percre

A kémia órák péntekenként (elmélet) és szombatonként (számolás), a biológia órák szombatonként lesznek.
A felkészítés havidíjas, a biológia 27.000Ft/hó, a kémia 35.000/hó, ami kb. 2000Ft-nak felel meg 60 percre átszámítva.

Ha már a szemed előtt lebeg a kitűzött cél, hogy mit szeretnél elérni akár a biosszal, akár a kémiával, esetleg mind a kettővel, de nem tudod hogyan vágj bele, vagy ha úgy érzed elkél a segítség, fordulj hozzám bizalommal! :)