Péter F.

Péter F.

25 órán belül válaszol az üzenetek 80%-ára
80% 25 ó

Péter F.

Tanulj érthetően!

  • Ártól  4706 Ft
  • Előnyben részesített időpontok: délután, este, hétvégén
Ár Ártól 4706 Ft
Előnyben részesített időpontok: délután, este, hétvégén
Korrepetálási tantárgyak:

Leírás

Sziasztok!
Peti vagyok, tavaly végeztem az ELTE-n földrajz alapszakon. Budapesten, a Szent István Gimnáziumban érettségiztem, majd belekóstoltam az idegenvezetésbe, illetve egy másik egyetem tanulmányaiba is.
Szerteágazó tudással rendelkezem a világról, egyes tantárgyakról. Ezeket az információkat logikusan rendszerezem és tudom átadni. Nagyon fontos számomra, hogy a diákok megértsék, amit tanulnak, hiszen így lesznek önállóan gondolkodó emberekké. Ezenkívül nekem is hatalmas élményt jelentett középiskolában, amikor valaminek a logikáját felismertem. Ezt mindig szem előtt tartom.
A másik fontos része az oktatásnak a megfelelő, személyes tanár-diák viszony. Ezt magántanításban sokkal egyszerűbb kialakítani, mint iskolai közegben. Szerencsére van tapasztalatom gyermekekkel, kapcsolódtam már be általános iskolai és középiskolás kirándulásokba, illetve kisebbik öcsémen keresztül belelátok a mindennapi életükbe is.

Óratípusok

Földrajz - korrepetálás

középiskolai szinten

4706 Ft / 60 perc
Földrajz - érettségi felkészítés

közép vagy emelt szint

5883 Ft / 60 perc
Matematika - korrepetálás

általános iskolai szinten

4706 Ft / 60 perc
Történelem - korrepetálás

általános iskolai vagy középiskolai szinten

4706 Ft / 60 perc