Elizabet C.

Elizabet C.

Responds within 20 hrs, to 60% of messages
60% 20 hr
Accepts new students

Elizabet C.

Accepts new students

Tanulj angolt vagy biológiát online vagy személyesen könnyedén, barátságos környezetben!

Preferred times: mornings, midday, evenings
Tutoring subjects:

Description

Czinkóczi Elizabet vagyok, és az ELTE angol-biológia tanárképzésén veszek részt.
Jelenleg harmadéves hallgató vagyok, és úgy gondolom, hogy ez idő alatt már sikerült annyi tudást szereznem, ami ahhoz szükséges, hogy segíteni tudjam mások fejlődését akár angolból, akár biológiából.
Elhivatottságom a biológia és az angol iránt, már középiskolai tanulmányaim elkezdésekor is nyilvánvaló volt, hiszen emelt óraszámban foglalkoztam mindkét tárggyal, és emelt szintű érettségit is tettem belőlük.
Azt angolt már kiskorom óta tanulom és nyelvvizsgával is rendelkezem.
Úgy gondolom, hogy a tananyag megfelelő elsajátításához elengedhetetlen a folyamatos tanulás és gyakorlás, és ezt a tanítások során is alkalmazom, illetve igyekszem minél több interaktív foglalkozást és vizuális tartalmat biztosítani diákjaim számára mindkét tantárgy esetében. Angolból nagyon fontos az alapok, a nyelvtani szerkezetek megfelelő elsajátítása és a nyelv folyamatos használata mind írásban, mind szóban. Biológiából pedig, kiemelt figyelmet érdemelnek az egymásra épülő folyamatok megtanulása, hiszen mondhatjuk azt is, hogy minden összefüggésben van egymással.
Ha problémád van az angollal vagy a biológiával és szeretnéd fejleszteni a tudásod, vagy esetleg felkeltettem az érdeklődésed, részletekért keress bátran!