Lendületes órák Pécsett



Nikolett K.

Kolda Nikolett
Igazolt fiók:




matematika - ált. iskola, fizika - ált. iskola, angol - ált. iskola
Pécs

A célom nem elsősorban a jegyek, hanem a motiváció javítása, előbbit csupán ok-okozati összefüggésként képzelem el. Szeretném megmutatni, hogy a tananyag sorai között milyen lehetőségek rejlenek és, hogy a “reál” tantárgyak is lehetnek érdekesek!

Én személy szerint egy 18 éves, végzős tanuló vagyok.
Egész életemben jellemzett a vágy az új megismerésére, illetve a konokság a jegyek ellen, amik számomra túl nagy gátat szabtak.
Emiatt tűztem ki célúl, hogy nálam fiatalabbaknak iskolai tanulmányaik javításában segédkezzek és ezzel esetlegesen részt vegyek önbizalmuk és motivációjuk növelésében.
Többször tapasztaltam magamon, hogy szenvedtem egy-egy tantárggyal, majd mikor megszereztem az első jelesemet belőle, hirtelen csak azok sorakoztak egymás után. Rajöttem, hogy ez nekem is mehet, sőt, ez engem még érdekel is!
Gyakran töltök el órákat a könyvtárban érdekességek olvasásával és a világ megsimerésével. Ezt az érdeklődésemet szeretném megosztani!

Terveim szerint az
- első órán csupán felmérném, hogy hol is tartanak a tananyagban és milyen módszerrel dolgoznak
- majd különböző tanulási módszereket mutatnék meg, ha nyitott rá.



Kapcsolati űrlap



Ajánlást írni