Első nap
-
Egy érdekes kezdet
Ki vagyok én?
Sipka Gergő vagyok, jelenleg 3. éves angol-fizika tanár szakos hallgató a PTE-n. Nagyon érdekel a pedagógia, a gyerekekkel való foglalkozás, a kérdéskör, hogy mégis hogyan lehetne jó tanárnak lenni. Követem Nahalka István blogját, előadásait, Vekerdy Tamás előadásait (de a könyveinek is örülnék), Tokaji Ildikó szenzációs blogját valamint a tanarblog.hu -t amelyet Nievara Tibor szerkeszt. Na de, a napló szempontjából többet rólam nem is érdemes tudni.
Miért jött létre ez a blog?
Mindig is szerettem volna tanárszakos hallgatóként alkotni valamit, legyen az videó, iromány, vagy bármilyen más formátum. Kezdésnek úgy gondoltam, a legjobb, ha írásban tanulom meg kifejteni véleményem, szervezni a fejemben összegyűlt rengeteg "file"-t. Valami olyat szeretnék létrehozni, egyelőre írott formában, amit MartinVlogol, Vekerdy Tamás, Nievara Tibor, és volt Hittan tanárom képsivel, ez pedig az emberiség tanítása a tananyagon keresztül. Természetesen én az előbb felsoroltak közelében sem vagyok, azonban a tűz, a vágy, ami bennem ég az alkotás és a tanítás iránt az az övéikkel összemérhető tartományban van.
A bemutatkozó, magyarázó részt azt hiszem le is tudtam, most lépjünk tovább Tanári Naplóm első fejezetére:
A modellváltás: "Vagy alapítványi pénz, vagy nincs több lehetőség EU-s pályázatokra"
2021.01.29, Péntek
A mai napon a PTE Szenátusi Ülésén a szenátusok megszavazták a modellváltást. Hogy mit is jelent ez pontosan, sem mi, sem a vezetőség nem tudjuk. A közös Anglisztikás csoportban (melyben BA-sok és tanárisok is vannak) felhoztam a témát, ki mit gondol erről, mert nekem még véleményem is alig tudott kialakulni a helyzetről, hiszen nem kaptunk semmiféle tájékoztatást, magyarázatot a modellváltásról. Az egyetlen dolog, ahonnan tájékozódni tudtunk, az az előző, már modellváltott egyetemek sorsa volt. A 444-nek van is az SZFE sorsáról egy jó bemutató videója. Egy egyetemi facebook oldal is alakult, a Free Szfe mintájára, a Free PTE. A létrehozók egy kérdőívet is készítettek a modellváltással kapcsolatban, melyet ki is töltöttem, de igen nehéz volt a kérdésekre válaszolni, véleményt kifejezni és álláspontot foglalni, hiszen semmilyen információ nem állt birtokunkban. Nem tudtuk, mi a modellválltás, miben fog megnyilvánulni, mi lesz a következménye. Többen ellenezték a csoportos beszélgetés során, egy szaktársam is elmesélte, hogy az egyik ismerőse a PTE egyik karán dolgozik (direkt nem mondom el ki, és melyik karon), és tulajdonképpen ultimátumot kaptak, hogy idézem: "vagy alapítványi pénz, vagy nincs több lehetőség EU-s pályázatokra". Ez enyhén szólva is egy "érdekes kezdet". Mind a blogom, mind a tanév szempontjából érdekes, fura, talán egy kicsit ijesztő is, de egyelőre még csupán csak azért, mert igencsak bizonytalan minden. Az egyetem, a hallgatók, a képzések, és minden más egyetemi dolgozó, szerv jövője.
Ez az egész helyzet annyira hirtelen, és váratlanul jött, hogy nem volt időnk reagálni sem. Az SZFE helyzete más volt. Az ottani hallgatók, és némely tanárok tudtak fórumokat szervezni, tüntetni, tárgyalni. A PTE és SZTE esetében erre nem volt idő. A mai nap felkerült egy belső videó is az SZTE Szenátusi Ülésének utolsó 10 percéről, melyet azóta nem csak a facebook-on, de a 444 oldalán is megtalálhatunk. Mindenki nézze meg a videót, de ha valaki nem veszi rá magát erre a pár percre, akkor csak olvassa el a kommenteket, abból is sok minden kiderül.
Mint mondtam, nem voltam képes véleményt alkotni erről az egészről, ezért a blogomban sem kívánok állást foglalni bármilyen politikai témában, azonban mint hallgató, úgy érzem, szabad, sőt kell, hogy véleményem legyen azokról a dolgokról, melyek a diplomához vezető utamat befolyásolják, ezért azon leszek, hogy minél széleskörűbben tájékozódjak ebben a kérdéskörben.
Valamiért úgy érzem, hogy ezzel a nappal egy olyasvalami kezdődött el, ami gyökeresen megfogja változtatni az egyetemek szerveződését, mely ki hat sajnos a tanított anyagra is. Talán csökkennek a férőhelyek, talán szorgalmazzák az egyetemisták számának növekedését, talán egyre több ösztöndíj lehetőség lesz, talán áttérünk a Finn oktatási rendszerre. Bármi megtörténhet.
Mindenesetre kíváncsian várom a fejleményeket, követem a híreket, a Free PTE oldalt, és minden más forrást, mely erről beszél. Van pár tanárom is, akivel jó a kapcsolatom, velük is eltudok beszélni erről a témáról. Nektek mi a véleményetek?
~ Sipi
Magánoktatást keresel? Találd meg közeledben a megfelelő tanárt online vagy személyes oktatáshoz.
A weboldal megfelelő működéséhez hozzáférünk az eszközödön tárolt információkhoz, például a cookie-khoz (sütikhez) vagy a helyi böngésző gyorsítótárához. Ezt a weboldal működéséhez szükséges vagy elemzési célokra használt adatok tárolására, illetve harmadik felek által tárolt adatok kapcsán használjuk.
Ha az adott információk elengedhetetlenek a weboldal működéséhez, úgy automatikusan mentjük őket. Minden más esetben szükségünk van a hozzájárulásodra, amelyet az alábbiakban adhatsz meg. A hozzájárulásod 12 hónapig érvényes. Amennyiben hozzájárulásodat megtagadod, 6 hónap elteltével újra rákérdezünk, de bármikor meggondolhatod magadat. További információkért lásd GDPR-tájékoztatónkat és Használati feltételeinket.