
Dr. Éva K.
3 órán belül válaszol az üzenetek 100%-áraÉva K.
Új tanulókat fogadBiológia oktatás kutató biológustól 13 év oktatási tapasztalattal!
- Online tanórákat kínál
- Ártól 5000 Ft/ó
- Előnyben részesített időpontok: délelőtt, délután, este, hétvégén
Leírás
Okleveles biológusként végeztem az ELTE-n (alap és mesterképzés), majd immunológiából doktoráltam (PhD). Évek óta kutatóként dolgozom.
A kutatói munkám mellett vállalok ebben az évben is:
- közép- és emelt szintű érettségire való felkészítést/ egyetemi előkészítőt (az aktuális követelményrendszert figyelembe véve, személyre szabottan és az évek alatt válogatott feladatsorokkal ellenőrizve a tudást),
- versenyfelkészítést,
- felzárkóztatást, korrepetálást,
- egyetemi tananyag oktatását zárthelyikre, vizsgákra, szigorlatra sejtbiológiából, immunológiából és biokémiából (molekuláris biológia).
Emelt szintű érettségi felkészítés esetén alacsonyabb óradíjon ebben az évben is lehetőséget biztosítok egy egyedi, egyéni (nem csoportos), hatékony, nagy időbeli rugalmasságot adó és több éven át fejlesztett tanulási formára. Érdeklődés esetén erről szívesen osztok meg további információt üzenetben, vagy telefonon keresztül.
Jelenleg csak online formában vagyok elérhető.
Tanulópárok jelentkezését is várom, ebben az esetben is alacsonyabb az óradíj.