Hogyan tanuljunk sorozatokból?

HOGYAN TANULJUNK SOROZATOKBÓL?

Azt már nagyjából mindenki tudja, hogy nagyon hasznos filmeket, sorozatokat angol nyelven nézni, mert fejleszti a hallás utáni szövegértés képességét, illetve rengeteg olyan hasznos köznyelvi kifejezést és szófordulatot lehet megfigyelni, amit nyelvkönyvekben soha nem fogsz látni, és egy nyelvórán is kicsi a valószínűsége hogy elhangzanak.

Ahhoz viszont, hogy ezek a kifejezések és a kiejtés meg is ragadjanak, neked is tenni kell. Először is el kell döntened, hogy most csak kellemes esti időtöltésként nézed a sorozatot, vagy angol tanulási céllal. Amennyiben az utóbbi mellett határozod el magad, tudnod kell, hogy nem elég passzívan a képernyőt bambulni egyik részt nézve a másik után, és közben néha megállapítani magadban, hogy hű de jó kis kifejezést használt most ez vagy az a szereplő. Aktívan kell részt venned a dologban ahhoz, hogy ne csak kikapcsolódás legyen a sorozatnézés, hanem szókincs és kiejtés fejlesztő eszköz.


1.) Mindenképpen olyan sorozatot válassz, amit már ismersz, már végignézted egyszer, akár magyarul, akár angolul, és már tudod miről szól, mert most nem a cselekmény alakulására kell a figyelmedet irányítanod. Egyszerre ne is egy egész részt nézz végig, hanem tagold kb. 3-5 perces jelenetekre. Válassz olyan jelenetet, amiben érezhetően sok új és érdekes kifejezést hallasz.

2.) Magyar feliratot erre a célra semmiképp ne használj! Célszerű a kiválasztott jelenetet először angol felirattal végignézni és csak megfigyelni a mondatokat, majd második lépésként szintén felirattal nézve mondatonként megállítani, és minden új kifejezést kijegyzetelni belőle, lehetőleg szövegkörnyezettel együtt.

3.) Ezeknek utánanézhetsz online szótárakban, de sok olyan szófordulat van, amely sem nyomtatott, sem online angol-magyar kétnyelvű szótárban nem lesz megtalálható, vagy valami hatalmas blődség lesz odaírva. Ezeket érdemes inkább a Google keresőbe beírni és angol definíciót keresni rá.

Ez a rész igazából némi gyakorlottságot igényel a szótárhasználat és kifejezések google-ben való rákeresése terén. Kezdő nyelvtanulók sokszor nem a megfelelő jelentését nézik ki az adott szónak, vagy megpróbálnak több szóból álló kifejezéseket szavanként lefordítani, aminek semmi értelme nem lesz végül. Ezért érdemes mindig szövegkörnyezettel együtt kiírni a szavakat, kifejezéseket, hogy könnyebben érzékeld melyik jelentés illene rá legjobban.

4.) Ha sikerült az ismeretlen szavakat megfejteni, akkor olvasgasd őket egy pár percig, majd nézd meg újra a jelenetet felirattal, mondatonként leállítva ha szükséges, és látni fogod, hogy már mindent értesz belőle.

Végül nézd meg újra a jelenetet felirat nélkül, hiszen már tudod hogy pontosan ki mit mond, így felirat nélkül is érteni fogod miről van szó.

5.) Ezután foglalkozz minél többet az összegyűjtött kifejezésekkel, alkoss velük mondatokat írásban és szóban egyaránt, használd őket szövegkörnyezetben, hogy megragadjon benned, milyen szituációban és hogyan használatosak, és beépüljenek saját szókincsedbe.


--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


HOGYAN FEJLESSZÜK KIEJTÉSÜNKET ÉS BESZÉDÉRTÉSÜNKET SOROZATNÉZÉS KÖZBEN?

Ha nem csak kifejezéseket akarsz tanulni, hanem a kiejtéseden is javítanál, vagy nehezedre esik néha megérteni ki mit mond, mert gyorsabban beszélnek és összevont alakokat használnak, elharapnak szavakat stb., akkor csinálj egy "listen and repeat", vagyis "hallgasd és ismételd" kört is az adott jelenettel.


1.) Tedd vissza az angol feliratot, és újra nézd meg a jelenetet, minden mondat után egyenként megállítva, és ismételve.

Nagyon fülelj és figyelj oda, hogy a szereplő hogyan mondja ki azt a mondatot, amit te a feliratban leírva látsz, hogyan hangsúlyoz, milyen a hanglejtése, mely szavakat mondja ki teljes egészében, melyeket rövidíti vagy harapja el és hogyan. Mely szavakat mondja lassabban, melyeket gyorsabban, melyiken hol van hangsúly.

És egyszerűen csak próbáld hangosan utána mondani, próbáld minél inkább úgy képezni a hangokat, formálni a szavakat, hogy amit mondasz hasonlítson arra ahogyan ő mondja.

2.) Ezt mondatonként többször érdemes megpróbálni, tehát visszatekered ugyanazt a mondatot, megint hallgatod hogyan mondja és újra ismétled, majd még egy kört. De ekkor már ne a kiírt szövegre figyelj, ne felolvasni akard ami le van írva, mert akkor szinte biztos hogy nem fog pont úgy hangzani mint az eredeti. Többedszer hallgatva már csak arra figyelj amit hallasz, vedd le a feliratot, vagy mégjobb, ha becsukod a szemed, és csak arra figyelj mit hallasz, és mint egy papagáj, próbáld pontosan leutánozni.

3.) Akár hangfelvételt is készíthetsz közben, és akkor vissza tudod hallgatni magad, hogy mi az amit esetleg másképp mondasz, és hogyan lehetne javítani rajta. Minél többet gyakorlod papagáj módjára utánozni amit hallasz (nem amit olvasol!!), annál inkább válik majd a kiejtésed egyre autentikusabbá, és ami talán még fontosabb, annál könnyebben fogod később megérteni azt amit a hadaró-szóelharapó anyanyelvi beszélők mondanak.


Próbáld is ki ezzel az 5 perces videóval, amely a Jóbarátok egyik jelenetét dolgozza fel szókincsbővítés és kiejtés gyakorlás céljából. 🙂

https://youtu.be/cslyPxzMLWg




Olvasd el többi cikkünket is a blogon:

Vissza a cikkek listájához